Amikor nyáron kinevezték Sarrit a Napoli edzőjévé, azon kívül, hogy elsőre mindenki a fejéhez kapott, természetesen előkapartak minden olyan adatot és aranyköpést róla, amelyeket ilyenkor szoktak. Ilyen volt például az a szólása is, amikor a nem lévő nemzetközi tapasztalatairól faggatták. Mire ő nemes egyszerűséggel csak így válaszolt: "De hisz' nekem van. A feleségemmel még nászútra Svájcba utaztunk egy Alfa Romeóval." Most, a meccs utáni sajtótájékoztatón, a vasárnapi bajnokit firtató kérdésre pedig: "Benyitottam az öltözőbe, majd ennyit mondtam: Udinese. Aztán becsuktam az ajtót." Szóval, ez az ember nem sokkal előbb továbbjuttatta csoportjából a Napolit, amelyhez mindösszesen négy meccsre volt szüksége.

Bizonyára sokan emlékszünk még arra az öt évvel ezelőtti napra, amikor Cavani hosszabbításban szerzett góljával legyűrtük otthon a Steauát az Európa Ligában. A Matador gólja akkor nem csupán a győzelmet jelentette, hanem a csoportkörből való kínkeserves továbbjutást is, mellyel épp a románokat sikerült kilökni onnan. Azóta történt egy s más a csapat életében: bajnoki dobogó Bajnokok Ligája szerepléssel megspékelve, szinte teljesen kicserélődött játékosállomány, mélyrepülések és szárnyalások, edzőcserék. S miközben felidézzük az elmúlt évek szép és kevésbé szép emlékeit, csak mosolygunk egyet az idei EL tabellánkra pillantván.