Melyik a csapat igazi arca? Az egyszeri Napoli-drukker erre a kérdésre keresheti a választ a szezon kezdete óta (sőt, gyakorlatilag a Sarri-éra kezdete óta). Ezt a kérdést ki lehet vetíteni erre az idényre, és a most következő meccsre, a mai Juventus-Napolira is (20:45, DigiSport 1). Szóval az arcok. Vannak köztük nagyon pozitívak, kicsit pozitívak, semlegesek, kicsit negatívak és nagyon negatívak is, nagyon nagy skálán mozog a csapat teljesítménye. De melyiket láthatjuk a Juve ellen?

A szeptemberi, veretlen arcot? A szezon első hónapjában a két döntetlen mellé (2-2 Pescarában és 0-0 Genovában a Genoa ellen) összegyűjtöttünk igen komoly győzelmeket is. Ezek közül kiemelkedik a Milan elleni, rendkívül látványos 4-2-es siker, ezen kívül pedig a csapat bedarálta a mindig kemény ellenfél Bolognát (3-1), sima győzelmet aratott a lassan saját maga paródiájává váló Palermo ellen (3-0) és az örök sötét ló Chievót is megverte (2-0). Hamsíkék a BL-visszatérést is villámrajttal abszolválták: fordítás Kijevben a Dinamo ellen (2-1 ide) és a Benfica kényelmes leiskolázása (4-2), és már két meccs után karnyújtásnyira került a továbbjutás.

Amikor még minden szép volt, jó és vidám: 4-2 a Milan ellen, a képen a két duplázó, Milik és Callejón

Szeptember végére a csapat a tabella élén is állt, az idén nem annyira meggyőző Juventus előtt, úgy nézett ki, hogy idén a tavalyinál is komolyabb esély nyílhat a scudettóra.

Aztán jött az októberi (október eleji) arc, a szenvedő. Az még beleférhetett volna, hogy az Atalanta otthonából nem sikerül elhozni a három pontot - a kék-feketék amúgy sem a Napoli kedvenc ellenfele, ráadásul idén meglepően jól is szerepelnek, komoly versenyben vannak még az európai kupaindulásért is. Ami viszont utána következett, arra vagy a megmagyarázhatatlan, vagy a minősíthetetlen a legjobb szó. Előbb megsérült a Higuaín helyére szerződtetett, a szezont kiválóan indító Arek Milik, így pedig a mentálisan legjobb indulattal is csak közepesnek nevezhető Manolo Gabbiadini maradt az egyetlen középcsatár. Mivel Gabbiadini nem igazán tudott felnőni a feladathoz, és nem tudta megfelelően helyettesíteni Miliket ugyanabban a játékrendszerben, Sarrinak valami újat kellett volna kitalálnia, hogy a meglévő forrásokhoz igazítsa a játékrendszert. Ez azonban nem sikerült, és október első húsz napja alatt a Napoli három vereséget is összeszedett, három tétmeccsen: kettőt a bajnokságban a feljebb említett Atalanta és a közvetlen rivális Roma ellen, majd a lejtő legmélyére érve hazai pályán kapott ki a BL-ben a Besiktastól 3-2-re (a csapat története során hazai pályán először).

Október második fele kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy önbizalom-növelő meccseket játszhassanak a srácok, és könnyebb meccseket játszhassanak a teljesen súlytalan újonc Crotone és a szintén harmatos Empoli ellen (milyen fura belegondolni, hogy a Mister, Maurizio Sarri, mielőtt Nápolyba szerződött volna, milyen príma kis csapatot rakott ott össze).

A csapat harmadik arca idén a Crotonéban látott minimalista, magából csak a legszükségesebbet kiadó arc volt. Mondjuk nem így indult, Callejón ugyanis nagyon gyorsan vezetést szerzett, aztán viszont Gabbiadini elkövetett egy teljesen értelmetlen szabálytalanságot (páros lábbal visszarúgott a vele szabálytalankodó védőnek), villant is rögtön a piros. Ezt követően Maksimovic gyorsan megduplázta az előnyt, aztán azonban az emberhátrány tudatában átengedte a teret a Crotonénak, de a hazaiak még tíz emberrel is csak szépíteni tudtak, és összejött a 2-1-es győzelem. Ha van jókor bekövetkező emberhátrány, akkor Gabbiadini kiállítása ezen a meccsen az volt. Manolón látszódott a frusztráció, és a mentális zavar, ennek is volt köszönhető ez a piros lap.

Az Empoli-meccsen ismét egy újabb változatot láthattunk a csapatból, amely most nem feltétlenül volt minimalista, ugyanis rengeteg kapura lövés állt nápolyi oldalon (huszonhárom!), azonban a viszonylag gyenge helyzetkihasználás ellenére azért sikerült két gólt begyötörni (Mertens és Chiriches révén). Összességében ez a két meccs egy-egy állomásnak tekinthető azon az úton, melynek a végső célja az, hogy a csapat kilábaljon az október eleji krízisből - az első a nem túl szép, minimalista crotonei siker, míg a második az Empoli ellen aratott szebb, de nem túl hatékony győzelem.

Az egyik kérdés, hogy az imént említett négy "maszk" közül melyiket ölti magára a Napoli a Juventus ellen. Ha még mindig a bajnoki cím a célkitűzés, akkor valószínűleg az első, szeptemberben mutatott arcra lenne szükség. A másik kérdés, hogy Maurizio Sarri mit talál ki arra, hogy Gabbiadini még mindig nem játszhat (kétmeccses eltiltásából az Empoli elleni még csak az első volt). A hamis kilences Mertensszel nem mondhatni, hogy meghozta volna a kívánt hatást, klasszikus középcsatár-alternatíva pedig még mindig nincs a keretben, olyan meg pláne nem, akire egy Juventus-kaliberű meccset rá lehetne nyugodt szívvel bízni. Valószínűleg marad tehát a hamis kilences, középen Mertensszel.

Vajon most mit talál ki Sarri? Valami okosságra szükség lesz...

A tavalyi két Juventus elleni meccset mindig a hazai csapat nyerte, ősszel 2-1 Nápolyban, tavasszal 1-0 (a mi szempontunkból 0-1) Torinóban, ez alapján a Juventus az esélyes. Az alapján pedig, hogy éppen milyen arcát viszi ki a pályára a csapat, teljesen nyitott a kérdés. Egy esetleges győzelemmel mindenesetre egyetlen pontra fel lehetne zárkózni a Juventus mögé.