"Oje vita, oje vita mia... oje core 'e chistu core... si' stata 'o primmo ammore... e 'o primmo e ll'ùrdemo sarraje pe' me!"

Napoli

Napoli

Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt

Bajnokok Ligája rájátszás: Nice előtt

2017. augusztus 14. - Pietro87

Lassan véget ér a holtszezon, túl vagyunk az edzőtáborozáson, a csapatok már behúzták legfontosabb kiszemeltjeiket, hogy aztán a mercato végére talán még hagyjanak egy-egy igazi nagy durranást. Mi is túl vagyunk már ezeken a körökön, bár az átigazolási hírek áradatában néha elveszünk; a klub szerint megerősítendő pozíciókra megérkeztek a kiszemeltek, amelyekre mi, szurkolók szerettünk volna, azokra sajnos nem. Egy hét múlva már javában dübörög a Serie A, s kedvenceinkkel együtt készülünk a szerdai találkozó, a Nice elleni Bajnokok Ligája selejtezőre.

napolinice.jpg

Fortuna továbbra sem kegyes a sorsolásoknál a Napolival, mert az előző kiírásban megszerzett csoport elsőséget egy Real Madrid elleni nyolcaddöntős párharccal honorálta. Az igaz, hogy a csoportunkat inkább a masszív jelzővel lehetett volna körülírni, mintsem halálcsoportként emlegetni, de egyszer már igazán lehetett szerencsénk. Azonban most visszakerültünk az eredeti kerékvágásba, hiszen Benítez lieblingjei (Arsenal, Marseille, Dortmund és Bilbao) után Sarrinak sem kegyelmezett az élet: a feltörekvő, fiatalos nizzaiakat kaptuk ellenfélül.

Tehát kiemeltként sem könnyű a helyzet, de még így is a Napoli a jóval esélyesebb csapat és hiába az olasz klubcsapatok megtépázott renoméja a BL selejtezők után, arcpirító égés lenne újra kizúgni a csoportkör előtt. Pedig ha csak a száraz tényeket vesszük alapul az elmúlt években egyedül a Milan tudta átlépni ezt a küszöböt - az sem most volt  - és mellettünk az Udinese kétszer is elvérzett, míg a Roma és a Lazio egy-egy kudarcot vállalt be.

Talán ennek is betudható és Sarri eltökéltséggel párosult óvatosságának, hogy a meccs előtt edzőtáborba vonulnak a fiúk és kizárólag a Nice-re fognak koncentrálni, kizárva a teljes külvilágot. A csapat amúgy is együtt van, mely látszott az edzőtábor alatt: az interjúkból, az onnan érkező fotókból és abból, hogy a vezetőség egyetlen kulcsjátékost sem adott el a nyáron és valószínűleg most már nem is fog. Nem 2014-et írunk, mikor a benítezi ámokfutás már félig felemésztette a gárdát és az egyébként remek keretet alkotó Bilbao ellen nem sikerült bejutni a Bajnokok Ligájába. Más szelek fújnak már, azóta csapatszinten és egyénileg is rengeteg változás ment végbe, mind-mind a pozitív irányba.

napoli-dimaro_nice.jpg

Eljött a bizonyítás ideje

Nem érhet minket komolyabb meglepetés, ha Sarri azt a 11-et fogja pályára küldeni, akiket már a legutóbbi edzőmeccsek alkalmával is próbálgatott. Jobban mondva nem is kell ezt próbálgatni, hiszen ez az alapcsapat és most tekintsünk el attól a fontos tényezőtől, hogy néha nem lehetett kiböngészni a mester gondolatait, hogy most Jorginho vagy Diawara, illetve Allan vagy Zielinski a fix kezdő. Volt időszak, mikor megváltozott a helyzet, de ha minden rendben lesz akkor Hamsík mellett a brazil és az olasz-brazil fog kezdeni. Elöl és hátul nem lehet kérdés, viszont tegnap olyan hírek jöttek ki, hogy Reina sérüléssel küszködik és külön edzést végzett: szerencsére gyorsan jött az orvosi jelentés, hogy a kapus játéka nem forog veszélyben és Sarri rendelkezésére fog állni.

A nizzai tizenegyben viszont nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz a sérüléssel bajlódó Balotelli és Sneijder sem, aki még nem tart azon a szinten, hogy hasznosan teljesítsen egy BL selejtezőn. Favre azonban minden bizonnyal meg fogja találni a kezdőcsapatát és valahogy fel fogja rázni a francia honban eléggé beragadó társaságát. Apropó, Favre. A siker kulcsa - az, hogy a Nice a Bajnokok Ligájának az előszobájába lépett - a svájci származású Lucien Favre, akinek a nevével a Bundesligában találkozhattunk. Na és persze ne feledjük azt a precízen felépített klubmodellt sem, mely idáig emelte fel a dél-francia klubot. Erről itt olvashattok egy nagyszerű írást. Gyönyörű évet zártak tavaly, mely tény és való, idén azonban szenvednek: a vállalható Saint-Étienne elleni idegenbeli 1-0 után, otthon kaptak ki az osztályozó során feljutó Troyes ellen 2-1-re.

favre_nice.jpg

Sokáig álltak harcban a bajnoki címért, végül a bronzot csípték el

Mindkét bajnokin katasztrofális védelmi hibákat vétettek, középen különösen sebezhetőek és gyors ellentámadásokkal könnyen szétzilálható a védelmük. Más kérdés, hogy Nápolyban inkább a biztos alapjátékra fognak koncentrálni és minket rohanhatnak le, ha nem tudjuk majd elfojtani támadásaikat már a középpályán. Alábbi cikk - videókkal a bekapott góljaikról - a két bajnokijukat elemzi és latolgat, hogy mi várhat rájuk a San Paolóban. A rossz kezdés, Dalbert eligazolása - a védőt az Inter hozta el - és a tipikus Favre-szerű összeesés, mind-mind belejátszhatnak a pocsék formába. Favrére jellemző, hogy akár a Hertha Berlinnél, akár a 'Gladbachnál dolgozott és ért el komoly, rég nem látott sikereket aktuális klubjainál, a következő szezonokban látványos volt a visszaesés, melyek végeredménye a vezetőedző menesztése volt. Nem akarunk mély elemzésekbe belemenni, ugyanakkor tényleg nem bánjuk, hogy ilyen állapotban találkozunk velük.

Ilyen előjelek mellett bízhatunk még a felfokozott nápolyi hangulatban: A tegnap kora esti hírekből származó infók alapján 50 ezer jegy kelt el és már csak az alsó szektorokban vannak szabad helyek, vagyis haladunk a teltház felé. megemlítendő, hogy a nizzaiak nem jöhetnek, ahogy a jövő héten a nápolyiak sem utazhatnak az Allianz Riviera névre hallgató stadionba. Ha nem is utazhatnak majd a drukkerek, mondanom sem kell, hogy azt mindenképp szeretnénk, hogy a csapat előnnyel és kapott gól nélkül lépjen fel a visszavágón. Ez a Bilbao ellen sehogy nem jött össze, de most más szelek fújnak. Nagyon másak!

A bejegyzés trackback címe:

https://forzanapoli.blog.hu/api/trackback/id/tr7012742972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása