Október 29. - féléves egyetemi Erasmus-ösztöndíjam során másodszor jutottam ki a San Paolóba. Egy héttel korábban láttam egy nem szép, de annál izgalmasabb 0-0-t az Inter ellen, most, a Sassuolo ellen azt reméltem, hogy végre látok egy győztes meccset is, adott esetben szép játékkal. Aznap reggel a metrón majdnem ellopták a telefonom (iszonyatos mázlim volt), szóval ebben a meccsben volt minden reményem, hogy helyrerakja a napom.
Az Inter ellen a Curva A-ban voltam, ami...nem volt rossz, de most úgy döntöttem, megnézem a másik kanyart is. Hangulatosabbnak tűnt. Nagyon jó döntés volt. Mondjuk a meccs előtt nagyjából negyedórával egy picit megijedtem, hogy én innen a Curva B alsó kanyarjának aljáról hogy fogok látni, ugyanis ekkor elkezdtek kifeszíteni egy jókora drapériát (olaszul striscione), és egy pillanatra elgondolkoztam: akkor ez most egész meccsen itt marad? A magam 187 centijével nem látszottam ki mögüle... Nem maradt, ugyanis nem sokkal később kiderült, hogy a korábbi csapatkapitány Paolo Cannavaro előtt tisztelegtek ezzel. Az ifjabbik Cannavaro ott volt tőlem mindössze néhány méterre, amikor kijött hozzánk, és onnan is tökéletesen látszódott, hogy a könnyeivel küszködik.
"Az idő múlik, de örökre te maradsz a kapitányunk" - azt hiszem, valahol az emberméretű Sempre szócska mögött álltam-ültem (nem saját kép)