Egyre inkább az az ember érzése, hogy bárhogy is keveri a lapokat Sarri, bármilyen összeállítású csapatot is küld fel a pályára, az érti a dolgát és lehozza az adott mérkőzést. Emlékezhetünk, hogy egészen más volt ez még Mazzarri idejében, de Beníteznél sem ment minden olyan gördülékenyen, mint napjainkban. Az alapgárda pihenhet, készülhet a Brugge elleninél sokkal fontosabb meccsekre, a kevesebbet játszók pedig itt élhetik ki a játékpercek iránti vágyaikat. Mégis minden olyan egyszerű, mint a karikacsapás, és ezt nagyon remek viszontlátni a képernyő előtt ülve.

Mindez pedig Sarri érdeme, aki visszahozta a játékosokba a lelkesedést, a küzdőszellemet és a csillapíthatatlan éhséget az újabb és újabb győzelem iránt. Ismét van karaktere a csapatnak, és ez visszaköszön akkor is, ha vegyes csapat, vagy teljesen a B-csapat fut ki a pályára - persze, némi játékbeli minőségromlással. A belgáknak a meccsen gyakorlatilag komoly sanszuk sem adódott a gólszerzésre, ha jószívűek vagyunk legfeljebb helyzetecskéket tudunk a nevük mellett felhozni. Gabriel talán a labdával sem találkozott, legalábbis a 0 kaput eltaláló lövés erről árulkodik. Továbbá a 9 darab lesre futásuk sem a támadójátékukat fényezi - egyébként sem ezzel fényezni -, hanem védőin taktikai felkészültségét, akik már a kezdeteknél elfojtották a kibontakozásukat.

Nyilván a csapat a maga egészében jól működött és hozta a kötelezőt, de nem lehet nem észrevenni néhány hiányosságát. Például, rögtön a szűkös keretet és a padról beugrók minőségét. Elsősorban a középpályánkra gondolok, ahol csak David Lopez és Valdifiori jelent megfelelő pótlást. Jut eszembe, Maggio sem a régi már hátul sajnos. De visszatérve a középpályára: az utolsó pillanatban hozzánk beeső Chalobah csupán rengeteg oldal-, egyben alibipasszaival hívta fel magára a figyelmet; bár szerintem nem csak mi szurkolók, hanem ő maga sem tudja mit keres ott Nápolyban. Szerintünk a nyelvet sem beszéli igazán, a másik pedig, hogy egy fiatal játékost talán nem egy idegen ország élcsapatában kellene felépíteni.

 Koulibaly ezúttal is remek teljesítményt nyújtott

Bár, Valdifiorit megvédtük, mégsem képes azt a szintet hozni, mait elvártunk tőle. Igaz, az tegye fel a kezét először, aki ilyen leépülés után képes visszarázódni a rendes kerékvágásba. Megérkezett, mint várva - várt igazolás, a megszokott rendszerben játszott, nem ment a csapatnak, Sarri változtatott, majd a jó Mirko már a padon találta magát. Kérdések sora fogalmazódik meg bennem. Miként alakult volna az egész, ha Jorginhóval indítjuk a szezont: jött volna a helyére Valdifiori vagy netán sikeresen lettünk volna a ex-veronaival is és akkor maradt volna a 4-3-1-2? Vagy talán, ha Sarri úgy váltott volna át a 4-3-3-ra, hogy meghagyja a kezdőben Valdifiorit, hogy alakult volna kedvence sorsa? Ezek azok a kérdések, melyek örökre megválaszolatlanok maradnak. Ettől függetlenül az a szöglet ott volt a szeren, amelynek során Chiriches találatával eldöntöttük a mérkőzést. 

Magunk mögött hagyva ezeket az elmélkedéseket és a belgákat, kizárólag már a hétfői Inter meccs forog a fejünkben, ahol a listavezetővel fogunk találkozni. Persze, addigra beelőzheti őket és minket is a Fiorentina, a Roma pedig feljöhet melléjük egy-egy győzelem esetén, de jelenleg a tabella első két helyét bérli ki a két csapat. Szerencsére sokan tudtak pihenni a rangadóra: Reina, Albiol, Jorginho és Higuaín el sem utaztak Belgiumba, Insigne végül egy kisebb izomhúzódás miatt nem lépett pályára, Allan pedig csereként szállt be egy kevés időre. Egyedül Hamsík és Callejón, na meg a visszatérő Koulibaly kezdtek; de ezekkel a dolgokkal és Mancini brigádjával ráérünk még később foglalkozni.