Lassan hozzá kell szoknunk ahhoz a tényhez, hogy nincs Napoli meccs Higuaín gól nélkül, újabban pedig ahhoz, hogy kettesével köszön be az ellenfeleinknek. A cím alapján a poszt így róla kellene, hogy szóljon, azonban ez csak részben lesz igaz, mert ahogy múlt héten, úgy a Sassuolo ellen is villogtak a húzóemberek. A különbség csupán az ellenfél tudása volt, és hogy a zöld-fekete csíkosok kis híján úgy elbántak velünk, mint az Interrel, vagy a többi nagy ágyúval. Azonban a már fent említett fickónak és csapattársainak hála, gyorsan helyretettük őket és újabb fontos három ponttal lettünk gazdagabbak. Ma pedig már csak annyi dolgunk maradt, hogy kiszurkoljuk a hamarosan pályára lépő riválisaink botlását.

Ahogy azt már  a bevezetőben is írtuk, a Sassuolo az Inter-verés után ott folytatta, ahol abbahagyta: Milánóban a hosszabbítás utolsó perceiben lőtt 11-es góllal Mancini gárdáját, most pedig csak pár percre volt szüksége a vezetés megszerzéséhez. Az érdem részben az övék, mert nem csak az elején kezdtek be, hanem egész végig bátor játékkal rukkoltak elő a San Paolóban, ahol a hozzájuk hasonló kaliberű csapatok jobbára biztonsági játékkal szoktak berendezkedni. Kellett a vezető góljuk természetesen, hogy hátul meginogjunk, a Hysaj-Albiol kettős nagyban tett arról, hogy már a 3. perctől kezdve sokkal több izgulni valónk legyen, mint amit beterveztünk az estére. Hysaj hibája után a spanyolnak már csak arra maradt ideje, hogy rosszul lépjen be Sansone elé, a jogosan megítélt büntetőt pedig Falcinelli higgadtan értékesítette.

Fel volt tehát adva a lecke, de mentalitásunknak és annak, hogy ugyan felgyorsítva a játékot, de mégis higgadt passzokat bemutatva, negyed óra alatt megoldottuk a házi feladatot, érett csapat benyomását keltette. Nem tudjuk, hogy melyik volt a szebb passz, talán Hamsíké, de Insigne pontos beadása is kellett hozzá, hogy Callejón remekül bemozogva a hálóba fejelje a lasztit. Ki nem találjátok, hogy mióta nem szerzett gólt a bajnokságban hetesünk. Sokat kell visszapörgetni, hogy megtaláljuk a tavaly április 19-ei, Cagliari elleni meccsünk jegyzőkönyvét és a gólszerzőink között Callejón nevét. Jó lenne, ha ez a fejesgól egy fordulatot jelentene nála, és ismét úgy focizna, mint az első másfél szezonjában.

Callejón 39. gólja a Napoli mezében igen mutatósra sikeredett

A henger az egyenlítő gól után sem állt le és hogy valóban egy izgalmas, egyben lüktető meccset láthassunk, kellett hozzá, hogy a Sassuolo felvállalja a játékot és amikor mi túlzottan is kitámadtunk, ők kegyetlen ellencsapásokba menjenek át. Végig a 90 perc során voltak olyan szituációik, mikor rezgett a léc, Reinának hol védenie, hol pedig vészkapus mivoltát kellett bemutatnia, máskor pedig a védelemnek kellett tisztáznia. Ha hátul voltak is kihagyások, szerencsére a középpályán nem, ahol Allanék óriásit melóztak és a szerencse is a mi oldalunkra tevődött át, mikor Missiroli kivált a csapatból. Nélküle gyengébb és átjárhatóbb lett az ellenfél középpályája, továbbá a rengeteg futással és a gyors passzokkal pedig szépen felőröltük azt. 

A második gól tulajdonképpen hasonló volt az elsőhöz, az eltérés csupán ott mutatkozott, hogy ezúttal Hamsík adott be középre laposan  az érkező személy pedig Higuaín volt. A csapat bal oldala amúgy is végig aktív volt a meccs során, hiszen csak ott 11 darab támadást indítottunk meg, míg középre hat, Callejón oldalára pedig 5 jött össze. Ha azt nézzük ebben nincs is semmi meglepő, mert a Ghoulam - Hamsík - Insigne szél jóval támadóbbnak nevezhető, mint a Hysaj - Allan - Callejón alkotta trió, ahol több védekező feladat van kiosztva a tagoknak.

A szünetet követően azt reméltük, hogy a játék nem lesz ennyire nyílt, a csapatok valamivel nyugodtabban, lassabb tempóban fognak focizni, míg mi az idő múlásával bevisszük a mindent eldöntő harmadik találatot. Ez így be is jött, mert a játék visszafogottabb lett, csak az a megnyugtató Napoli gól nem akart sehogy sem megszületni, míg helyzetek továbbra is adódtak mindkét kapunál. Végül az újabb Pipita gólra egészen a 93. percig kellett várni. Előbb Callejón futott be egy már túl hosszúnak vélt passzt, majd pontosan szolgált vissza az érkező Higuaínnak, aki pár labdaérintés után laposan lőtt a hálóba. Ez volt az argentin 20. bajnoki gólja 20. Serie A meccsén az idén,amivel nem csak az olasz gólkirályi címhez került közelebb, hanem reális eséllyel harcol az Aranycipőért is. Jó látni egy ennyire magabiztos Higuaínt, de Callejón labda befutása is megmutatja, hogy talán Sarri miért szavaz neki meccsről-meccsre bizalmat. Úgy is mondhatnánk, hogy a munkamániás Sarri, imádja a dolgos Callejónt. Bár mi azért nyugodtan szidhatjuk továbbra is a spanyolt, ha nem úgy focizik, ahogy kellene.

Higuaín és a tábor

20 kör után tehát ott tartunk, hogy biztosan az első helyről várjuk a következő fordulót, melyben majd a Sampdoria vendégei leszünk és az azt megelőző hazai Inter elleni Coppa Italia meccset. Higuaín ontja a gólokat és már 76-nál jár összességében a Napoli mezében, míg a csapat pedig soha nem látott magasságokban. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy ennyi forduló után még sosem állt a gárda neve mellett 44 pont, mely kettővel több, mint amit gyűjtöttünk Mazzarri utolsó nápolyi idényében és eggyel több, mint az első Benítez-szezonban. Ez nem is olyan sok, ha azt nézzük, hogy már Rafa első évében is voltak negatív hangok az edző irányába, illetve Mazzarri csapat is jó volt, de mégsem annyira. Sarrinál mára azonban nincs olyan meccs, mely előtt féltenénk a  csapatot vagy bizonytalanok lennénk, hogy afelől, hogy mire számíthatunk majd tőlük. Az első néhány forduló alatt kitisztult a kép, kialakult a játék, valamint a csapatrészek és a játékosok is mind megértették a saját feladatukat. És ezekben a pontokban több és összetettebb ez a csapat, mint a korábbiak.