Valamelyest hihetetlen és egyben dühítő is, hogy ahol korábban olyan csatárok szállították a gólokat, mint Cavani vagy Higuaín, most hiánycikk lett belőle. Mely csapat az elmúlt években gólkirályokat adott a ligának és aktuális kilences gólfelelőse mindig bőségesen termelt, most két olyan támadót tud magáénak, akik különböző oknál fogva nem tudnak betalálni az ellenfeleknek. Miliket a súlyos sérülése tartja távol a játéktól, míg társa Gabbiadini olyan mentális problémákkal küzd augusztus óta, mellyel ritkán találkozik az ember. A szurkoló nem akarja megérteni, Sarri pedig nem tud ezen segíteni. De miért is kellene, mikor ennek a megoldása Manolo feladata kell, hogy legyen. Aki viszont nem képes magát túltenni ezen, a pótlására kreált hamis kilences alakulat pedig túl vékonyka. Nos, akárhogy is csűröm-csavarom a bevezetőt, egy a lényeg: a Lazio ellen ezen a ponton szalasztottuk el a győzelmünket.

Ha pusztán az eredményt nézzük, joggal lehetünk csalódottak, hiszen nem elég, hogy pontokat hullajtottunk el hazai környezetben, a közvetlen riválisaink mind nyerték a meccseiket. Csak mellékesen: a Roma már öt pontra jár, szorosan mögötte a Milan helyezkedik el, az Atalanta is előzött, s a kilenc pont távolságban járó Juventusszal már ne is számoljunk. Illetve mögöttünk is szép lassan összerázódik a mezőny.

Azonban nem lehet azt figyelmen kívül hagyni, hogy véleményem szerint most mutattuk a legjobb játékot, mióta a nyakunkba szakadt ezernél is több probléma. Persze ehhez most az is kellett, hogy a Lazio ne bunkerfocival érkezzen a San Paolóba, hanem felvállalva a játékot, bátran merjen futballozni. Mivel ezt tették, így nem csak egy izgalmas meccs kerekedett ki az egészből, hanem óriási szabad területeke nyíltak előttünk, amelyek robbanékony és gyors támadóinknak kedveztek. Az volt a legjobb ebben, hogy gyors passzok révén, pillanatok alatt építettük fel támadásinkat és a kapu előtt nem állt meg a lendület feleslegesnek nevezhető labdatologatással, hanem bátran tüzeltünk akár a 16-oson kívülről is. Marchettinek például nagyon sokat köszönhettek a vendégek, hiszen nem egyszer bravúrral védte a lövéseket és talán a meccs ebere címét is kiérdemelte. Nálam mindenképp.

 Tavaszra visszatér, legalábbis ezt mondja

A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy az elején a kapuk felváltva forogtak veszélyben és a Laziónak ugyanúgy voltak helyzeteik ahhoz, hogy ők szerezzenek vezetést. Sőt, az erős 20 percünk után kissé vissza is esett a játékunk és jött az utóbbi hetekben tapasztalható szenvedés. Mégis sokkal több volt ebben a 90 percben, mint a korábbiakban. De ahhoz, hogy ez a többlet meg is maradjon nem feltétlenül Hamsíknak kell magára vennie a gólszerzés feladatát a középpályáról, hogy pár napon belül kétszer is az ő gólja kell ahhoz, hogy most ne óriási kudarcokról beszéljünk. Szlovák kapitányunk múlt heti góljai után már 103 találatnál jár a Napoliban és korábbi csodacsatárunk, Edinson Cavani csak eggyel jár előtte, aki nem mellesleg a dobogó alsó fokát foglalja el. 

Szóval a gólt, gólokat sokkal inkább a szezon eddigi két nagy csalódásától, Insignétől és Gabbiadinitől várnánk el. Mert nyilván könnyű szidni Gabbiadini erőtlen játékát, Insignével sem megyünk sokra, annak ellenére sem, ha éppen javuló formát mutat. Egy pontot szereztünk meg a Lazio ellen, ő pedig ismét gól nélkül zárt. Senki nem fog már arra később emlékezni, hogy miként vitte el párszor a labdát Basta mellett, vagy milyen összjátékban vett részt alkalomadtán. 

Ilyen volt a 103. gólöröm

Nem mellékesen szombaton nem csak elöl akadtak problémák, hanem hátul is. Meg tudunk még lepődni ezen? Ha éppen nem Koulibaly vagy Ghoulam fog ki pocsék napot - érdekes, hogy most egyszerre voltak jók mindketten -, akkor kapusunk lepkézik. Reina nem is hibáztatott senkit a gólért, abban a pillanatban tudta, hogy az bizony az ő lelkén szárad, miközben Sarri épp a padot kezdte átformálni, sok-sok csípős káromkodás kíséretében. Hiába fogtuk meg a gólkirályi címre erősen pályázó Immobilét, Keitára abban a momentumban nem figyeltünk kellően, ahogy az egész Lazio támadásra sem. Akár fel is tehetnénk a kérdést: hogy nem lehet felállni, koncentrálni a vezetős gól megszerzése után? Nagyából hasonló volt a szituáció még augusztus végén a Milan ellen is, csak akkor két gólos előnyt adtunk le. Igaz, nem a góljaink után, de kb. négy perc alatt szedtünk be kettőt. Viszont azt a mérkőzést behúztuk legalább. 

Azt már korábban is elmondtam, hogy amíg Gabbiadini nem találja meg önmagát és a hamis kilences formáció nem kezd el működni, sok jóra ne számítsunk. Mertens és Callejón nem igazi góllövők, ahhoz, hogy visszatérjünk ősz eleji formánkhoz, a két olasz támadónknak is fel kellene nőniük a feladathoz. És persze az sem ártana, hogy a védelem kapott gólok nélküli meccseket hozzon le. Ha pedig továbbra sem fog javulni a helyzet, akkor tovább olvashatjuk majd a Pavolettiről, Mitrovicról és ki tudja még mely csatárokról szóló pletykákat.