Ha az ember egy random Napoli meccs megnézésére adja a fejét, egyvalami garantálható: a felhőtlen szórakozás. Sarri csapata nem tud unalmasan győzni és kikapni, de csütörtökön immár az is döntő bizonyítékot nyert, hogy a döntetlent sem tervezi el másképp. Miközben pedig megpróbáljuk megkeresni a válaszokat a miértekre, el kell könyvelnünk, hogy Firenzében, egy nyertes meccsen hoztuk vissza a sírból az egyik pontot. Lehetett volna ez sokkal jobb is, de sajnos most nem a legszebb arcunkat mutattunk. Hajtás után bővebben erről.
Kiváló formában - a bajnoki mérleg 4-1-0 volt a meccs előtt -, nagy önbizalommal és egy szinte 7 éve tartó firenzei veretlenséggel a nyakunkban vágtunk neki a 2016-os utolsó bajnokijának. Az ellenfélnek pedig - hiába a veretlen hazai mutatója -, kikaptak a bepótolt Genoa elleni meccsen, majd a hétvégén a Laziótól is a fővárosban. Vagyis minden nekünk kedvezett elsőre, talán kicsit még annál is több, mely után könnyen elképzelhető, hogy ez is belejátszhatott valamennyire a pontok elhullajtásába. Egy kétség sem fér ahhoz, hogy Hamsíkék mint mindig, most is mindent beleadtak, és hogy egy percig sem kezelték félvállról a Fiorentinát, de most jött el az a meccs, ahol szinte törvényszerű volt a botlás.
Mégis mi volt az ok? Mert egy jó sorozatban egyszerűen elengedhetetlen, hogy legyen egy gyengébb meccs is. Míg elöl Callejón, addig a középpályán Hamsík és Zielinski is szürkébb volt a kelleténél. Hátul, még 1-0-ás vezetésnél megsérült Chiriches, miután nem is az volt a legnagyobb baj, hogy Maksimovicnak kellett beállnia, hanem hogy már a sokadik párosnak kellett helyt állnia a szezonban. Tonelli, Albiol és Koulibaly sérülése után immár Chiriches is kidőlt valamilyen oknál fogva és ezekből a kényszerű változtatásokból sosem jött ki jól a csapat. A fenti névsorból Tonelli kakukktojás, hiszen pont ugyanannyi meccs lenne a neve mellett sérülés mentesen is, mint ami most szerepel.
Insigne gyönyörű gólt vágott
Hiába jött Mertens újabb gólja, most ő sem volt az igazi: az első félidőben rengetegszer eltűnt a védők gyűrűjében. Ő is emberből van, elfáradt a nagy egyéni teljesítménye közben és nem jött a pótlása senki részéről sem. A trióból egyébként is ezúttal Callejón volt a leggyengébb: a védekezést ugyan megoldotta a szélen, de semmi emlékezetes momentuma nem akadt, mellel a támadásunkhoz is hozzátett volna valamit.
Nyilván nem csak a gyengébb produkciónk miatt nem tudtuk megnyerni a bajnokit, hanem kellett ehhez egy sokkal jobb Fiorentina, melyet a második félidőtől láthattunk viszont a pályán. Bernardeschi vezérletével (2 gól, 1 gólpassz) szárnyra kaptak és jobban kezdtek focizni mint mi. Azt ne vitassuk el, hogy a sorfalon megpattanó lövés szerencsés volt, vagy hogy Reina foghatta volna a második firenzei gólt. És akkor még meg sem említettük Zárate gólját, akit a tehervonat sebességével közlekedő Maksimovic őrzött. Összejött ez a Fiorentinának rendesen, de kellett is tenniük érte.
Az már sajnos sokkal inkább a mi számlánkra írandó fel, hogy miért engedjük olyan könnyen vissza az ellenfelet a meccsbe, mint tettük azt 1-2 után. Egy percre rá jött Bernardeschi egyenlítő gólja és a Sarri érában már nem először tapasztaltunk ehhez hasonló dolgot. Lehetne most épp arról is beszélni, hogy egy normális bíráskodás mellett teljesen más kimenetelű végeredmény született volna - teszem azt Insigne gólját les címén érvénytelenítik, viszont Kalinic megkapja második sárga lapját szimulálásért és akkor 0-0-al illetve emberelőnyben vágunk neki a második játékrésznek. Azonban a Napoli szurkolót most sokkalta jobban érdekli, hogy miért ennyire Janus-arcú a csapata. Az, amelyik szórakoztatva játssza le az ellenfelét, hogy képes pár nap alatt ekkora mélyrepülésbe kezdeni. Bebizonyosodott sajnos most is, amit már elég régóta tartok, hogy hiába játsszuk mi a legszebb, legjobb focit a Serie A-ban, ez eredményességben csak részben mutatkozik meg. Ellenpéldának ott a Juventus futballja, mely csapat nem kápráztat el senkit sem, mégis nyerik a meccseiket és sajnos a bajnokságokat is. Mert összegezve a látottakat, a firenzei találkozó nem volt más, mint a Torino elleninek a folytatása: ugyanaz az élvezetes meccs, ugyanaz az adok-kapok szituáció, akikor jó lett volna leállni és visszafogni a tempót egy bizonyos pontnál. Amit otthon még be lehet húzni három kapott gól mellett, az idegenben nem mindig fog összejönni. Erre láthattunk egy elrettentő példát a Franchiban és ezen kellene javítani sokat a jövőben.
