Elvileg nem okozhat(na) gondot a Pescara elleni délután három órás meccs, de azért a zárójeles részben meghagyjuk a feltételes mondatot, leginkább az őszi meccs miatt.
Mégpedig azért, mert az őszi meccsen (rögtön a legelső fordulóban) a Serie B-ből érkező friss, lelkes újonc kőkemény ellenfélnek bizonyult hazai pályán, és csak a három percen belül duplázó Dries Mertensen múlt, hogy szégyenszemre ne nulla ponttal jöjjünk haza Pescarából.
Pescarában Dries Mertens mentette meg az egyik pontot
Azóta viszont a bajnokság úgy alakult, hogy minden józan érv azt mondatja velünk, hogy kötelező a győzelem. Egyrészt a történelem miatt is, mert immár lassan húsz éve nem kaptunk ki a Pescarától. Természetesen a delfinek nem is mindig voltak a Napolival egy osztályban, de 1998 óta a tizenkét egymás elleni meccsünk mérlege 9 győzelem és három vereség. (A sorok írója itt bevallhatja, hogy azért éppen 1998, mert lusta volt még messzebb keresgélni).
A második érv mindenképp maga a Pescara lehet. Bármennyire szimpatikus csapat, bármennyire szurkolni szoktunk általában az újoncoknak, Massimo Oddo gárdája, mondjuk ki, kevés a Serie A-hoz. Ugyanúgy, ahogy a másik újonc Crotone és a Maurizio Zamparini elnök ámokfutásának köszönhetően lezüllött Palermo is - nagy összegben lehetne fogadni arra, hogy már most, a "második kör" megkezdése előtt máris megvan mindhárom kieső. Ez a hármas (Palermo-Pescara-Crotone sorrendben) 10, 9, illetve ugyancsak kilenc pontot tud felmutatni, a vonal felett lévő Empolinak 17 van...Valami brutális feltámadás kellene mindhárom gárdától, hogy egyáltalán esélyük legyen benn maradni.
Azért sem szabad, hogy a Pescara gondot okozzon, mert bár döcög a gépezet, de azért valahogy mindig megvan a győzelem. Tavaly év végén inkább a látványos játék dominált, idén a kicsit küzdelmesebb, fogakat összeszorítós, de legalább eredményes futball kerekedett felül. A november végi, Juventus elleni 2-1-es vereség óta a csapat kizárólag "hasznos eredményt" tett bele a 2016-17-es szezonba (így nevezik olasz szakszóval a győzelmeket és döntetleneket, magyarán a veretlenségi sorozatot), egészen pontosan hét győzelmet és öt döntetlent. Voltak benne meredek pillanatok, főleg a sorozat végén, az utolsó három meccs emléke élhet élénken bennünk. A firenzei, utolsó pillanatban kicsikart döntetlen, Gabbiadini tizenegyesével eufórikus érzéseket válthatott ki sokakból, de ilyesmi delírium volt a Sampdoria ellen 0-1-ről megfordított, darálós, rakkolós meccs. A hétközi kupameccsen a másodosztályú Spezia szintén ránk tudott ijeszteni, amikor 1-0-ás előnynél egyenlített, de a csapat szerencséjére a második félidőben Giaccherini (micsoda gól volt!) és Gabbiadini révén meglett a továbbjutás. Gabbiadini egyébként egészen kiváló formában van, mert az elmúlt három meccsen egyaránt betalált az ellenfelek kapujába. Kár, hogy valószínűleg távozik.
Kis gól is gól - Gabbiadini pedig ezt be is tartja, itt éppen a hétközi kupameccsen a Speziának bemellelt gólja látható. Manolo az elmúlt három meccsen gólt szerzett.
Szóval elméletben nem lehet gond. Most viszont, ha egy mód van rá, a három körömrágós csörte után most szeretnénk kérni a csapattól egy nyugodtabb meccset.
