Miközben a csapat már az utolsó taktikai simításokat is megkapta és a fejekben kizárólag az esti, Lazio elleni bajnoki kering, muszáj még egy kicsit beszélnünk a szerdán látottakról. A két fantasztikus győzelmet, két döntetlen követte, és míg a firenzei egy ponttal elégedetten dőlhettünk hátra, addig a Lecce ellen kötelező győzelmet szalasztottunk el.

Nem gondoltam volna, de a négy meccs alatt megszerzett nyolc pont – noha sűrű az élboly és a hétközit megelőző fordulóban sem akadt már hibátlan csapat – a legrosszabb nápolyi rajt a Serie A-ban a 2015/16-os idény óta. Ugye ez volt Sarri bemutatkozó éve, mikor a jó öreg Maurizio csupán öt pontot tudott felmutatni.

Spalletti felelőssége

Lehet-e, kell-e egyáltalán az edző felelősségéről beszélni? Részben igen, mert ő döntött a kezdőcsapatot és a formációt illetően. A sűrű őszi menetrend miatt védhető a döntés, mert alighogy véget ért a forduló, máris jön egy újabb, jövő héten pedig már a Liverpoolt fogadjuk a Bajnokok Ligája nyitányán. Arról Spalletti végképp nem tehet, hogy az első félidő lassú, kiszámítható labdajáratása a mai futballban még egy újonc ellen sem elég – ezt maga egyébként Luciano is leszögezte, hogy mennyire nem volt elégedett az első félidőben látottakkal. Azon viszont jogosan lehetne vitatkozni, hogy egyetlen egy személy – Raspadori miatt – érdemes volt-e alapjaiban megváltoztatni a hadrendet és közepesen megrotálni a kezdőcsapatot.

Raspadori labdaérintései: csupán egy a 16-oson belül

Raspadori szerepköre

Noha a Sassuolótól érkezett ifjú a bemutatkozó sajtótájékoztatóján is leszögezte, hogy ő bárhol képes játszani a támadósorban, azt azért hozzátette, hogy a csatár mögötti tízes posztja fekszik neki a legjobban. Spalletti tulajdonképpen a próbálkozás oltárán áldozta fel a Lecce elleni mérkőzést, mert kíváncsi volt, hogy a Raspadorira épülő 4-2-3-1-es formációban miként muzsikál csapata. A bajok forrása viszont az volt, hogy a rengeteg új játékos miatt a játékunk így nem is működhetett kiforrottan és az első cserék, valamint a szünetben történt hadrendváltásig bizony csikorgott is a gépezet. Raspadorira visszatérve, kíváncsian várom, hogy vajon a mester kifogja-e próbálni őt az alapjátékunknak tekinthető 4-3-3-ban, bepréselve őt Osimhen baljára vagy jobbjára a támadósorba. Itt speciel a Hellas Veronától a Lazióhoz átigazolt Mattia Zaccagni esete ugrik be, aki Veronában a tízes posztján játszott, míg Sarri irányítása alatt már a 4-3-3-ban Immobile mellett találjuk meg.

Ndombélé rossz meccse

Határozottan a Napoli leggyengébb láncszeme volt szerdán, noha nem szabad őt lehúznunk és egy újabb Bakayokót belé látni. A Tottenhamtól érkező középpályás először összehozott egy büntetőt és később leginkább őt tudtuk okolni Colombo óriási bombájánál, mert egyszerűen nem lépett ki a csatárra. A duplaszűrős középpályás sor egyébként nem rossz dolog és egy összecsiszolt kezdő mentén működőképes is lehetne, de Ndombélé folyamatosan, még Conte érkezése előtt játszott a Spursnél. Amióta az olasz irányít Londonban, Ndombélé partvonalra került, közben össze is veszett a mesterrel, hogy a tavaszt immár újra Lyonban kezdje meg. A transfermarkt adatai alapjáén viszont a Ligue 1-ben sem mindig kezdett, vagyis gyakorlatilag meccshiánnyal küszködik.

A védők embert fognak vagy területet védenek, Anguissa háttal Colombónak, Ndombélé pedig hezitál. Közben Olivera két kézzel kéri, hogy valaki lépjen már ki a Lecce csatárára

Lobotka hiánya

Lehet szeretni, avagy nem a szlovákot, de badarás nem belátni, hogy nélküle ma nem beszélhetünk középpályás játékról a Napolinál. A 4-3-3-as formációban ugyanazt jelenti ő a csapatnak, mint jelentette korábban Jorginho: diktálja a tempót, elindítja a támadásokat és vele van előre irányuló passzjátékunk. Itt jegyezzük fel, hogy Anguissa és Ndombélé az első félidőben 38 és 39 passzt tudtak felmutatni, melyekből 6-6 volt progresszív, azaz a támadást elősegítő átadás. Nem csupán a szlovák hiánya miatt, de a Raspadori és Osimhen, míg együtt fenn voltak a pályán nagyon elszigeteltek voltak a többiektől, nem mellesleg kevés labdát is kaptak, ha meg kaptak, akkor az csak úgy történhetett, hogy az eltervezettnél jóval többször kellett visszalépniük. Ez különösen az olaszra volt igaz, aki emiatt sem tudott jó teljesítményt hozni.

A Lecce rászolgált az egy pontra

Noha a második félidőben az egyetlen kérdés csupán az volt, hogy a vendégek kihúzzák döntetlennel, vagy valahogy bevisszük nekik a végső döfést, az első félidőben többször próbálkoztak kapura lövéssel, mint mi: 8-7 a javukra. Amire Baroni ügyesen rájátszott az a Di Lorenzo oldalán feltűnő Banda volt és az a tényező, hogy a 4-3-3 hiányában nem volt teljesen lefedve egyik oldal sem. Nem véletlen, hogy a Lecce támadásainak 46%-át ezen az oldalon vezette, lehetett építeni előbb említett technikás játékosára.

Homokszem került a gépezetbe?

Mindenképpen, de a vészharangokat nem kell kongatni. Spalletti is látta a hibákat, vélhetően azt is belátta miket rontott el ő és a mennyi a része a csapatnak az újabb pontvesztésben. A tegnapi sajtótájékoztatón többek közt arról beszélt, hogy mindenben fel kell javulniuk, értve itt a gyorsabb és kevesebb érintéssel párosuló labdajáratást vagy, hogy az üres területek minél előbbi észrevételét. Sarri Laziója valószínűleg nem fog fejjel a falnak rohanni, de a hasonló játékstílusuk és a Leccénél jóval támadóbb felfogásuk, jobb meccset is eredményezhet számunkra. Spalletti egyébként a hírek szerint visszatér majd a 4-3-3-as felálláshoz, melyben az alapcsapatot fogja pályára küldeni.

Napoli - Lecce 1-1

gólok: Elmasz ill. Colombo