Kínlódás, majd örömfoci. Nagyjából ilyen címszavakkal lehetne jellemezni tegnapi bajnokinkat, melyet elég nyögvenyelősen tudtunk csak le. Ugyanis az eredmény nem tükrözi hűen a valóságot, hiszen meg kellett szenvednünk a sikerért a Renato Dall'Arában egy roppant bátor és kellően agresszív Bologna ellen, akik szerintem még sok más csapat életét fogják megnehezíteni odahaza. Mi már túl vagyunk rajtuk, a három pont a lényeg és hogy továbbra is hibátlanul állunk a szezonban.
Személy szerint nagyon meglepett a Bologna masszív, letámadós focija, mely táplálkozhatott a revánsból - ki ne akarna elégtételt venni egy 1-7-es zakó után -, a 4-2-3-1-ből és hogy az új arcok, mint Palacio vagy Poli, az ő szintjükön bizonyos előrelépést hoztak. Egyébként is 4 ponttal várták a mérkőzést és 60 percig keményen állták a nápolyi rohamokat, melyek jobbára döcögősen és sablonosan lettek kivitelezve. Nem tagadás, hogy a válogatott meccseket a mi játékosaink jobban érezték; Hamsíkon például nagyon látszott a fáradtság, de sem Insigne nem mozgott úgy, vagy a kisebb sérüléséből felépülő Jorginho sem. Utóbbi posztján szerintem be lehetett volna dobni egyből Diawarát, de Sarri ilyen kezdőt állított fel.
Továbbá, hogy kialakított helyzet, vagy a végsőkig kidolgozott ziccer nélkül játszottunk, miközben a hazaiak szereztek egy lesgólt, Reina kapufára tolta Verdi szabadrúgását, nem sok jót vetített előre. Szinte azokkal a fegyverekkel leptek meg minket, melyekkel mi szoktuk megsebesíteni ellenfeleinket - a letámadás és állandó zavarás alkalmazása - , persze ehhez hozzátoldották a sziklaszilárd védekezésüket, mellyel mindig kioltották támadójátékunkat. Sajnos nem láttam az Atalanta meccset, így nem tudom összehasonlítani a két bajnokit, de a két találkozó szerintem valamelyest hasonlíthat egymásra: nehezen törtük fel az ellenfelet és a játék sem mehetett olyan gördülékenyen, amelyhez nagyon is hozzászoktunk az utóbbi időkben.
Csak a szokásos: Insigne bead, Callejón gólt szerez
Három dolgot szeretnék kiemelni, mely mégis befolyásolni tudta a mérkőzést. Egyrészt Chiriches vállsérülése - innen is kívánunk neki mielőbbi felépülést -, mely után Albiol érkezett és vele azért biztosabb lett a védelmünk. A románra nem lehetett egy panaszunk sem, de így mégis stabilabbak lettünk hátul. Kellett Maietta sérülése is, aki a Bologna védelméből esett ki, valamint a Hamsík - Zielinski csere. Kapitányunk feltűnően fásultan játszott, a lengyel pedig már többször bizonyította, hogy csereként új színt tud hozni a játékba. Az Atalanta ellen pedig az ő - csak éppen a hálót nem, de amúgy - minden korlátot átszakító gólja kellett, hogy felálljunk a padlóról és fordítsunk. Bónuszként meg lehet említeni, hogy a most felsorolt tényezőkhöz hozzáadhatjuk, hogy a Bologna 60 percig bírta ezt a játékot.
Tehát több mint egy órának kellett ahhoz eltelnie, hogy végre megszerezzük a vezetést, hogy végre ismét lássunk egy Insigne - Callejón féle játékot, melynek terméke általában egy gól szokott lenni. Most sem volt ez másként: Lorenzo beadására tökéletesen érkezett a spanyol és fejelt Mirante lábai közt a hálóba. Régi fegyverünk ez mégsem tudják hatástalanítani az ellenfelek ezt az összjátékot. Mi szurkolók meg is nyugodtunk a vezetés után, de igazán csak akkor tudtunk, mikor Mertens lelopta Pulgar lábáról a lasztit, majd egy sprint után 2-0-ra módosította az állást. A végén pedig már csak hab volt a tortán Zielinski gólja, mellyel meg is koronázta aznapi teljesítményét. Gianluca Vialli egyenesen a Barca játékához hasonlította,ahogyan elértük azt a gólt.
Lehetett örülni a végén
Szenvedtünk, mázlink is volt bőven, majdnem kaptunk egy szerencsétlen öngólt, de ami a legfontosabb, hogy a Bologna összes rohamát hatástalanítani tudtuk. Ronda játékkal sepertük be a három pontot, ami eddig nem volt ránk jellemző, mert ilyenkor mindig jött egy orbitális bírói baki, vagy támadóink teljes felőrlődése a kihagyott helyzeteink sokaságában. Most ziccerünk sem volt sok a 90 perc alatt, mégis szereztünk három gólt, valamint a Bologna bőven lőhetett volna kettőt, mégis kapott gól nélkül távoztuk a Dall'Arából. Kellenek az ilyen meccsek is, mert ezek mentális szempontból mindig többet érnek, mint a 4- vagy 5-0-ák. Egy nehezen megszerzett, izzadtságfoltokkal bőven tarkított győzelem a földön tud tartani, míg a nagyarányú sikerektől könnyebben el lehet szállni.
A meccs végén már szokásunkhoz híven nem vettünk részt a sajtótájékoztatón. A titokzatos nyilatkozatstop kapcsán a Premium Sport azt mondja, hogy ez az idény végéig kitarthat, míg Ciro Ferrara szerint csak egy egyszerű babonáról van szó. Utóbbi még telitalálat is lehet, hiszen tavaly, de Benítez idején is volt ilyen babona, mikor nem a hazai szerelésben játszottuk a meccseinket.
Donadoni Sarrival ellentétben nyilatkozott, ahol dicsérte övéit és a 60 percig tartó játékukat. Elismeri, hogy a Napoli jobb csapat és ennyire voltak képesek ellene. Azt pedig már Di Francesco tette hozzá, hogy a legjobb focit Nápolyban játsszák és úgy kell számolni a csapattal, mint egy a bajnoki címre esélyessel. Tényleg jók az esélyeink, de korai még messzemenő következtetéseket levonni vagy továbbálmodni. Annyi bizonyos, hogy zsinórban 8 megnyert meccsnél tartunk a bajnokságban, mely megegyezik a 2015/16-os szezonban felállított sorozattal, összességében pedig a két BL-selejtezővel együtt már 10-nél. Ilyen szériát 1987-ből tudunk felmutatni, 11-es sorozatot pedig 1966-ból és 1986-ból. A Benevento ellen pedig minden esélyünk adott nyújtani a szériát. A bajnoki félét mindenképp, mert előtte még Ukrajnában kell helyt állni holnapután. Az is izgalmas lesz.
