Ember tervez, De Laurentiis végez? Erős, vitaindító posztkezdés ez, mellyel egyáltalán nem ADL isteni mivoltát szeretném bizonyítani, sem ellenkezőleg a bűnbak szerepét ráaggatni a kialakult helyzet miatt. Csupán megpróbálok némi kapaszkodót keresni a sűrűn leszálló nápolyi ködben.
A Napolitól a vasárnapi zárófordulóban csupán 1-1-es döntetlenre futotta a Hellas Verona ellen otthon, ezzel pedig nyerő helyzetből bukta el a Bajnokok Ligája indulást. A BL szereplést már korábban bebiztosító bergamóiaknál nyerő Milan és a Bolognában gálázó Juventus is beelőzött, melynek következtében – most is hihetetlen belegondolni – az ezüstérmestől mindösszesen két pontnyi távolságra, mégis az ötödik helyen zártuk a bajnoki idényt. Ősztől tehát újfent vár ránk az Európa-liga, annyira nem is meglepő módon immár egy új edzővel, akinek kilétét most még teljes homály fedi – bár neveket bőven lehet olvasni.
Gattuso menesztéséről még aznap éjszaka (május 23.) kijött a presidente „elbocsátó, szép üzenete”, amit a klub social media felelősei már jó előre megírhattak, hiszen nyílt titok volt, hogy Rinóval nem fog hosszabbítani a klub. A héten pedig Gattuso pár sorát is elolvashattuk, melyben mindent megköszön az elnöknek, a klubnak és a játékosoknak – vagyis az ilyen alkalomra jól begyakorolt sablon szöveg jelent meg az online téren. Igen ám, de mikor a szurkoló végre átvonszolja magát ezeken a mézes-habos-nyálas mázzal átitatott monológokon, csak felteszi a kérdést magában: mégis mi a bűbánatos lópikula romlott meg edző és tréner kapcsolatában? Amikor Gattuso csonkaszezonjában - még a Coppa Italia elhódítása előtt, de már jóval azután, hogy kezdett összeállni a játék – arról érkeztek szép sorjában a hírek, hogy hamarosan tárgyalni fognak a hosszabbításról?
Nem vitás, akkor és ott Gattuso kihúzta a saját pöcegödrében hánykolódó Napolit, abba életet lehelt, mely a végén még nagy meglepetésre elhódította az olasz kupát. Nem egy futballgururól beszélünk, elvégre edzői pályája elején jár, de ellenkezőleg már most kiváló motivátor. Véleményem szerint legalább még egy évet megérdemelt volna, más szemszögből nézve viszont talán ez a másfél év is elég volt számára, hogy felmérje a nehéz nápolyi terepet és meghozza a megfelelő döntést. Itt pedig most el is érkeztünk posztunk fő kérdéséhez. Vajon a vezetőség ilyen szűklátókörű, hogy a rengeteg nehézséggel tarkított szezon után, melynek végén az oroszrulettben mi kaptuk a golyót, menessze Gattusót? Esetleg maga az edző eszmélt rá, hogy ADL és köre mellett hosszú távon nem érdemes és talán nem is lehet tervezni? Ugye mondanunk sem kell, hogyha az utolsó kérdésünkre kapjuk meg a valós választ, akkor az a nagyobb baj.
Gattuso és a Coppa Italia trófeája
A BL indulást nem a Verona ellen buktuk el. (Jut eszembe: vicces volt olvasni a Hellas twitter csatornáját, ahogyan a végül betaláló Faraoni meccs előtti fogadkozását is, miszerint a nápolyi meccsük fontos lesz számukra, mert be akarják biztostani a 10. helyüket a tabellán. Ami jóval előkelőbb is lehetne amúgy, ha a tavaszra nem tettek volna rá magasról ilyen látványosan.) Visszatérve az eredeti gondolatmenethez: a húsos fazéktól való távol maradást a kis- és középcsapatok elleni botlásoknak köszönhetjük, melyben szép számmal találunk hazai mérkőzéseket is. Nagyon fájó a Spezia elleni hazai bukó, de nem tudunk elmenni szó nélkül a Torino, Cagliari vagy Hellas elleni ikszek mellett sem. Sajnos novembertől februárig túl hosszúra nyúlt az a kínkeserves időszak, melyben először a milánóiaktól kaptuk a pofonokat, szinte ráeszmélve, hogy ők egy egészen más térben mozognak. Ezt a teljesítmény sorozatot pedig egy csúfos, Granadával szembeni Európa-liga kieséssel tudtuk megfejelni. Te jó ég! Ki gondolta volna, hogy majd kiesünk egy spanyol csapat ellen? Nyugi, a kérdés teljes mértékben költői volt. És ha ez még nem lett volna elég, sértődött kisgyerek módjára teljes sajtócsendet rendelt el a vezetőség valamikor február környékén, ismét előhozakodva egyik legrosszabbik énjével. Ó, az a csodálatos nápolyi klubkommunikáció, ha nem jönnek az eredmények, szaladjunk el a sajtó elől is. Egyébként a nyilatkozatstopot az utolsó fordulóig kinyújtották.
Ahogyan a többi exedzőnknél, így ebben a sztoriban sem fogjuk megtudni mik voltak a váláshoz vezető okok, hogy edző és elnök kapcsolata miért feneklett meg. Az viszont egyre világosabb, hogy ezek a kapcsolatok többnyire a második évben futnak zátonyra, lásd Benítez vagy leginkább Ancelotti tekintetében. Utóbbi esetében sosem fogom elfelejteni azt a híres pózolást, melyben Carlo és Aurelio egymásnak háttal állva, kezeikkel pisztolyt formálva hirdették a Sarri utáni nagy éra kezdetét. Sajnos nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ugyanitt szegény Carlo.
Irány Firenze
Visszatérve posztunk egyik főszereplőjéhez és mintegy lezárva a fejtegetést. Gennaro Gattuso a következő idényt a Fiorentina edzőjeként fogja megkezdeni. Ha nem is derült égből villámcsapás – bár mondjuk eléggé az -, szerintem sokunkat arcon borított a hír, miszerint azt a Violát próbálja majd felrázni, akiktől a most véget ért szezonban hat pontot vett el, nyolc góllal megterhelve a kapujukat. Innen nézve ezzel a melóval nem lépett előre szakmailag: a toszkánok anyagi lehetősége, kerete jóval szerényebb a nápolyiénál, európai kupában pedig most sem fognak indulni. Viszont annak ellenére, hogy a kupás helyek helyett inkább a kiesés elkerüléséért harcoltak, a keretüket néhány okos igazolással szerintem Gattuso a maga képére tudja majd formálni, amellyel előkelőbb pozíciókért indulhatnak harcba ősszel. Volt mesterünk most annak a reményében lép egyet vissza, hogy majd később kettőt haladjon előre. A kérdés viszont továbbra is adott: melyik fél akarta annyira ezt az új helyzetet?
Mi pedig Toszkánától jóval délre továbbra is várjuk a csodát és az új edzőnket. Addig is a klub kirakta a hivatalos oldalára azt a szép, ám jelen pillanatban teljesen érdektelen statisztikát - mint egy mikrohullámú sütőben felmelegített ételt - hogy 12 idény óta folyamatos résztvevői vagyunk az európai kupaküzdelmeknek. Ezek szerint akkor most mégis jó dolog az a fránya, lesajnált Európa-liga?
