Nem hittük el, hogy az Inter elleni rangadón az idei Napolit látjuk, illetve hogy megy ez így is, és nem csak álmodunk. Voltak helyzetek, amiket végre ki is használtunk, a csapat harapott, a védelem nem csinált hülyeségeket, Reina ihletett formában védett - egészen szürreális meccset láthattunk, pedig az Inter ellen akár reális félnivalónk is lehetett volna, egészen príma formában játszottak az edzőváltás óta, a vége aztán egy rég nem látott tükörsima győzelem lett. De nézzük részletesebben a 15. forduló nyitó 90 percét!

Ha egy új olvasó a blogra téved és elolvassa a fenti címet, talán azt hiszi, hogy megőrültem, vagy felcsaptam Inter drukkernek. Ez azonban egyik sem igaz, csupán az a különös helyzet áll fent most szeretett csapatunknál, hogy elég régóta nem sikerült győznie hazai pályán. Úgy is fogalmazhatunk, hogy lepergett a november Napoli győzelem nélkül pergett le. Igaz vendéggyőzelem sem született ez idő alatt, de a döntetlenekkel nem jutottunk előre.

Lehet, hogy nagyon erősnek tűnik a cím, de az újabb hazai botlást már mi sem tudjuk hová tenni. A zsinórban négy bajnokit is elbukó Sassuolo ugyanis megoldhatatlan feladat elé állította Sarri fiait, így néhány nap elteltével egy újabb nyűglődésnek lehettünk szemtanúi. Értékes pontokat buktunk a Bajnokok Ligájában a Dinamo Kijev ellen, most pedig mikor az összes közvetlen riválisunk nyerte a meccsét, csakis a győzelem lehetett volna elfogadható. Ehelyett jött az újabb pofon, amit nem akarunk Milik vagy Albiol hiányára varrni és szerintünk már nem is lehet.

Sajnos úgy alakult minden, hogy csak most tudunk jelentkezni a lassan szokásossá váló havi beszámolós posztunkkal. Hihetetlen, de anniyra megcsúsztunk vele, hogy még Insigne is előbb talált be a hálóba, minthogy összegeztük volna az októbert. Azt az októbert, melyről aligha tudunk valami szép emléket felidézni, amelyben soha nem látott keserűségben és bánatban volt részünk. Mégis muszáj visszatekintenünk: keresni benne a pozitívumokat a rengeteg bosszantó dolog között.

Sokat gondolkoztam, megér-e az Udinese elleni hétvégi meccs egy egész blogbejegyzést. Nem. Rém gyenge meccs volt, de legalább számunkra pozitív előjellel. Hál'Istennek ehhez hasonló pozitívumból volt sok, az is a második félidőben. Az első játékrész minősíthetetlen, és egyben nézhetetlen volt, egy-két kisebb Udinese-helyzeten kívül SEMMI nem történt.

Szóval a pozitívumok.

+ Insigne - A címben jelölt pályán töltött játékperc után lőtt ismét gólt, rögtön kettőt. Mindkettő szerencsés gól volt, az egyikbe gyakorlatilag csak belebotlott, miután elé került, a másodiknál pedig gólpasszt kapott az Udinese-védőtől, de ezeket is gólként jegyzik. Ami pedig még fontosabb, hogy így, hogy ezek befelé pattantak, talán megindul kedvenc törpénk felfelé. Valószínűleg jót tett neki ez a dupla, pláne, hogy győztes dupla volt. Az Udinese kapusa, a görög Karnezis mellett (aki bemutatott két embertelen bravúrt) ő az egyetlen, akit igazán ki lehet emelni a hétvégi 90 percből.

Nagyon sokat kellett várni az idei első (két) Insigne-gólra. A következőre remélhetőleg nem kell újabb 1136 percet.