Ha a tavalyi BL csoportkör során a kínok kínját jártuk meg, akkor most valószínűleg a pokolban orosz rulettezünk. Ennél a gyilkos játéknál pedig sajnos odáig fajultak a dolgok, hogy míg nekünk csak nem tele van a tár, addig az ellenfélnek szinte üres és bőven nyertes pozícióba került. Lefordítva ezt a foci nyelvére azt jelenti, hogy nagyon messze kerültünk a csoportból való továbbjutástól a Guardiolaék ellen elszenvedett vereség után, mivel Ukrajnában jött a papírforma.
A választ még nem tudjuk, a lehetőség azonban adott. Azt viszont nagyon is jól tudjuk, hogy a továbbjutás szempontjából egy roppant fontos meccs fog következni, amit mindenképp muszáj lesz megnyerni, ha szeretnénk továbbmenni a csoportból. Minden más kimenetellel csak bonyolítana a helyzetünkön, annál is inkább, mert a csoport másik meccsén nem nagyon várjuk a meglepetést.
Október 29. - féléves egyetemi Erasmus-ösztöndíjam során másodszor jutottam ki a San Paolóba. Egy héttel korábban láttam egy nem szép, de annál izgalmasabb 0-0-t az Inter ellen, most, a Sassuolo ellen azt reméltem, hogy végre látok egy győztes meccset is, adott esetben szép játékkal. Aznap reggel a metrón majdnem ellopták a telefonom (iszonyatos mázlim volt), szóval ebben a meccsben volt minden reményem, hogy helyrerakja a napom.
Az Inter ellen a Curva A-ban voltam, ami...nem volt rossz, de most úgy döntöttem, megnézem a másik kanyart is. Hangulatosabbnak tűnt. Nagyon jó döntés volt. Mondjuk a meccs előtt nagyjából negyedórával egy picit megijedtem, hogy én innen a Curva B alsó kanyarjának aljáról hogy fogok látni, ugyanis ekkor elkezdtek kifeszíteni egy jókora drapériát (olaszul striscione), és egy pillanatra elgondolkoztam: akkor ez most egész meccsen itt marad? A magam 187 centijével nem látszottam ki mögüle... Nem maradt, ugyanis nem sokkal később kiderült, hogy a korábbi csapatkapitány Paolo Cannavaro előtt tisztelegtek ezzel. Az ifjabbik Cannavaro ott volt tőlem mindössze néhány méterre, amikor kijött hozzánk, és onnan is tökéletesen látszódott, hogy a könnyeivel küszködik.
"Az idő múlik, de örökre te maradsz a kapitányunk" - azt hiszem, valahol az emberméretű Sempre szócska mögött álltam-ültem (nem saját kép)
Sarri egyik múltkori nyilatkozatára visszagondolva, nem vagyunk benne biztosak, hogy a következő, Sassuolo elleni bajnokinkat betudhatjuk-e egy egyszerű főpróbának, a fontos Bajnokok Ligája meccsünk előtt. A mester ugyanis úgy látja, hogy a játékosok inkább a Serie A-ra fókuszálnak és a BL-ben nem teszik kellően oda magukat. Legalább is nem látni azt az elszántságot, mint a bajnokikon. Szerinte. Ezzel azért bőven vitába lehetne szállni, másrészt épp Sarri az, aki Manchesterben nem Jorginhót és Allant pakolta fel a pálya közepére, akik a hírek szerint most is kezdeni fognak a szerdai meccs előtt.
Jó, ennél hülyébb címet valószínűleg egyetlen posztunknak sem fogunk már adni, de most nem is ezen van a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy két döntetlen után újra győztesen hagytuk el a Marassit a Genoa vendégeként. Ezzel a sikerrel az is eldőlt, hogy nem kerültünk hullámvölgybe, a kisebb megingást pedig még az elején kezelésbe vettük, mellyel újra ragyog a nap a San Paolo felett.