Megint nem sikerült. Mondhatjuk, hogy sokadszorra sem jött össze, hogy megtréfáljuk a Juventust Torinóban és újfent, a lassan a feledés homályába merülő győzelmünkbe kell kapaszkodnunk - mely épp 31-én lesz 7 éves -, hogy valami pozitívum után nézzünk egy Juve-Napoli kapcsán. Vagy abba a 2-2-es döntetlenbe, mely a 10/11-es szezon utolsó meccse volt és már semmilyen téttel nem bírt: mi bejutottunk a Bajnokok Ligájába, míg ellenfelünk épp annak örült, hogy véget ért a gyatra szezonja. Az elmúlt évek vereségeiben az közös, hogy mindet az új arénájukban szenvedtük el, utóbbi kettőben pedig az, hogy egyiknél sem érdemeltünk vereséget. Viszont azt is jól tudjuk, hogy amellett, hogy a fociban nincs ha, a győzelmet nem kell, a vereséget pedig nem lehet megmagyarázni. Inkább csak levonjuk az elmúlt 90 perc tanulságait.
Annyit mindenképp megjegyeznék, hogy vártam már jobban Juve-Napoli / Napoli-Juve összecsapást, mint a mostanit. Lehet, hogy az évek játszanak be, az hogy higgadtabban mérem fel a helyzetet, de valószínűleg az lehetett, hogy totál esélytelenként könyveltem el a csapatomat. Persze az esti órákban már némi meccslázban égtem és ez így is van rendjén egy ilyen volumenű párharc előtt.
Nyilván még nem jöttünk ki az alagútból és azt a pislákoló fényt is csak haloványan látjuk, de azért vannak biztató jelek a játékban, akkor is, hogyha ez a játék már csak ilyen döcögős lesz mindaddig, míg Milik fel nem épül vagy Gabbiadini meg nem embereli magát. Így részben ezért is lepett meg, amilyen lelkesedéssel végül belevágtunk a meccsbe. Akár csak az előző szezonban, úgy most is bátor játékot mutatott a Napoli és ha lehet mondani, még jobban letámadták a srácok az ellenfelet, egész magasan kezdték zavarni a labdakihozatalt. Aminek aztán sajnos a későbbiekben meg is lett a negatív eredménye: a középpálya és a támadósor szinte úgy tűnt el az utolsó húsz percre, hogy a szurkolóban minden remény azonnal eloszoljon.
Talán, ha jobban osztjuk be erőinket és nem teljesítjük felül az első félidőt, lehetett volna keresnivalónk a végjátékban is. Mert azt szerintem még az ellenfél drukkerei is elismerik, hogy a Napoli nemhogy egyenrangú ellenfele volt a torinóiaknak az első 45 percben, hanem pontozással meg is nyerte azt. Hátul Chirichesre és Koulibalyra nem lehetett panaszunk: amikor kellett megették Higuaínt. Az argentin egyébként sem nyomott valami nagy meccset, mégis a vasárnapi lapok címlapjain valószínűleg őt fogjuk meglelni, illetve rengeteg cikkbe fogunk belefutni, melyek majd azt fejtegetik, hogy a Juve mekkorát húzott az ő leigazolásával. Visszatérve elégedettek lehettünk a Jorginho helyén játszó Diawarára: valami eszméletlen, hogy mennyit dolgozik az a 19 éves kölyök a középpályán. Ahogyan Allan sem lógott ki, ugyanakkor Hamsíknak kicsit kijött a rangadókon való besülése.
Levette a pályáról
Elöl pedig azt kaptuk, amit vártuk: igazi center nélküli útkeresés, mely játék annyira még nem fekszik nekünk. Főleg, mikor a Serie A legjobb védelmével kell szembenézni, bár így is tudtuk kellemetlen perceket okozni Bonucciéknak a mindvégig robotoló törpéink révén.
Ha az előző posztunkban a csapat arcait boncolgattuk, pontosabban új szerzőtársam - igen, eleget téve a korábbi felhívásnak, akadt egy jelentkező -, akkor annyit tudok ahhoz hozzátenni, hogy az első félidőben Hamsíkék a szeptemberi fizimiskát vették elő, míg a másodiknak a felétől valami egészen újat. Amit idén még nem tapasztaltunk, de amúgy ismerős a múltból. A balek, örök vesztes lehetne ide a megfelelő jelző.
És a hibákban, mint oly sokszor már, most is a védelemnek volt jelentős része. Mert amíg az első félidőben a mágnestáblák szerelmesei számára volt kedvező a mérkőzés, addig a másodikra már az egyszeri szurkoló is élvezhette az összecsapást, melynek elengedhetetlen feltétele volt egy gyors gólváltásnak és ordító egyéni hibáknak is.
Nem tudom, hogy mit szed Bonucci, de lassan jobban kell félnünk tőle, mint bármelyik más csapattársától. Milyen szerencse, hogy Pogba és Cáceres már nincsenek itt, míg Chiellinit addig le kellett cserélni. Ugyanis ellenünk, mindig egy védő húzza a Juvét, az pedig már csak mellékes, hogy nem is csúnya gólokkal. Abban, hogy a Juventus megszerezze a vezetést és később ismét magához ragadja kellett két nagy baki Ghoulamtól.
Insigne lecserélése rossz húzásnak bizonyult
Szeptemberben semmi gond nem volt vele, ha visszaemlékszünk, gólpasszokkal és nagyszerű beadásokkal segítette a csapatot. Októberre pedig akkorát zuhant vissza, mint a csapat összességében. Bergamóban róla pattant vissza a labda az ellenfél játékosához, akinek a találata végül három pontot ért az Atalantának. Most pedig először kacskán rúgta meg a labdát, hogy az pont Bonucci elé perdüljön, majd Higuaín elé tálalt, mint a régi szép időkben. Utóbbi nem ünnepelte a gólját, de ez abban a pillanatban egyáltalán nem vigasztalt.
Ostobaság lenne viszont egy emberre kenni a vereséget és én azt sem akarom elhinni, hogy egy profi játékos kinyiffanjon október végére. Pedig úgy néz ki, hogy meg kell ezzel barátkoznunk. Jorginho szintúgy az ellenfél játékosait szórja a jobbnál-jobb gólpasszokkal, most pedig az algériai jeleskedett ebben. Panaszkodhatunk az tegnap egyébként jól játszó és Callejónnak príma gólpasszal előrukkoló Insignére is - aki elég nehezen viselte a cserét - és Hysaj sem élete szezonját futja ez idáig.
Sarrit sem értjük már. Az első félidőben olyan letámadást követelt meg játékosaitól, hogy azok 70 perc után eltűntek a pályáról. Mertensnek gyakorlatilag ezután már nem akadt értelmes megmozdulása, de a középpálya is teljesen ki lett herélve az első félidőben látott nagy tempónk miatt. Az Insigne - Giaccherini cserét pedig végképp nem értettük. Lorenzo elfogadható meccset futott, a gólpassza meghozta a játékkedvét, továbbá akkor lehetett volna megtörni a Juventust és egy újabb találatot bepréselni Buffon hálójába.
És miközben itt okoskodok, oldalra pillantok a tabellára és látom, hogy novemberhez érve már 7 pont a hátrányunk a Juventushoz képest és délután a Roma is 5 pontra lehet, mert a harmatgyenge Empolihoz mennek. Nehéz kimondani, de sanszos, hogy idén előbb fel kell ébrednünk scudettós álmainkból.
